Setting limit to RDA of Junk Media

heymyfish:

ukridge:

deadheadingcrew:

missingvalues:

zero2zero:

Megállapodást írt alá kedden Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára és Kovács Antal, az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató-helyettese, a kiskorúak és gondnokoltak készpénzvagyonának egyszerű formában, értékálló megtakarításként történő kezelése érdekében.

A 47 milliárd forintnyi gyámi betétállomány átmegy az OTP-be, akik cserébe … wait for itévente 20 millió forintot biztosít az örökbefogadott gyermekeket nevelő családok lakhatásának támogatására.

Matek érettség, első feladat: 47 milliárd forint éves kamata kisebb vagy nagyobb, mint 20 millió forint?

áááábazmeg ilyen nincs!

Dehogynincs. A hős, magyar, baráti bnakok védelemre szorulnak a sok csúnya multi kaptalista ellenében.

A te munkádban van még olyan, hogy valami nem az OTP-n keresztül megy? Ha van, akkor elkezdhetsz saccolni, hogy melyik meddig még.

Azért olvasni is jó lenne, az OTP fizez kamatot a gyámolt betétek után, a Közgép pedig nem egymaga, hanem konzorciumban nyerte a vasútfelújítást, a 39 mrd meg mérnökár volt, nem vállalási.

fizet. nyilván kedvezményes kamatkonstrukcióval vonzza majd magához őket, hiszen ha alacsony kamatot kínál a többi bankhoz képest, akkor mi is lesz?

azt nem követtem, hogy a közgép hogy jött fel, de biztos nem kell tejelnie a Swietelskynek a Közgép felé, mert bevették a győztes csapatba.

ettől persze még igazad van, de konfettit azért még nem dobálnék

Én azt nem értem, miért kell olyan dolgok miatt hőbörögni, amik nem léteznek? Pláne úgy, hogy akár a hőbörgés alapjául szolgáló ügyekben bőven lehet találni létező és jogos hőbörögnivalót. Azt sem értem továbbá, hogy miért kell feltételezésekbe bocsátkozni, majd azokon hőbörögni.

Egyelőre az OTP azt közölte, hogy a piacinál kedvezőbb kamatot fog nyújtani két betéti termékre is. Ezt, amint konkrétumok is vannak, világosan le lehet csekkolni.

Megjegyzem, hogy ha valóban kedvezőbb kamatot fizet az OTP (nemcsak júniusban, hanem 10 év múlva is, ugye), akkor is vállalhatatlan a mostani sztori, mert

ad1) mi is az a konkrét probléma, amit ezzel meg akarnak oldani?

ad2) hogyan sikerült egyetlen bankot találni ehhez a nagyszerű ötlethez?

ad3) miért és hogyan lett épp az OTP ez az egyszem bank?

A bank felől megközelítve a kérdést kapott azonnalra 50 milliárd kiszámítható, hosszúlejáratú betétet zéró marketingköltséggel. Mire fel?

Az építkezős cuccnál: honnan lehet tudni, hogy a Swietelsky tejel azért, hogy a Közgéppel egy konzorciumban legyen? Miért tejelne? Miért venné be a Közgép, ha nem lenne szüksége rá? Szerinted azért, mert a Simicska jól fekszik a Viktornál, a cégénél hirtelen mindenki fog tudni vasútat építeni?

Ez baromság. A Margit híd felújításánál is ment a gigahőbörgés, miközben az egyetlen olyan csapat dolgozott a hídon, aki erre képes ebben az országban, a sok korona meg az eredeti hídon szerepelt. Az INDEX azon rugózott éveken át, hogy mennyibe került egy zsák cement, de mivel fixáras volt a szerződés, ezért ez értelmetlen kérdés, és ezt szerintem a mai napig se érti a Tenczer Gábor.

Konzorciumba se úgy vesznek fel tagokat, hogy ki mennyit tejel. Még Szicíliában, sőt Oroszországban sem.

Szóval azért kéne basztatni a magas feleket, amiért megérdemlik. Bőven akad ilyen.