Megdöbbentő képet hozott nyilvánosságra Facebook-oldalán az Ételt az Életért Alapítvány az általa szervezett csütörtöki, Teleki téri ételosztásról. A Krisna-tudatú hívők által létrehozott nemzetközi alapítvány csütörtökön a VIII. kerületi Teleki téren osztott ételt a rászorulóknak. A szervezők Facebook-oldalára feltöltött fotó tanúsága szerint több száz méter hosszan álltak sorba a környékbeliek a kiosztott ételért. (via hvg)
ez nem csak csütörtökön van ám így, hanem minden egyes hétköznapon. (kivéve ünnepnapon, a hajléktalan emberek éhezéssel ünnepelnek.) régen a blahán is ez volt, kb. 10 évig, de azt sikerült eltüntetni az emberek és fogyasztók szeme elől. (via fb)
.
az a teagédia, hogy ebben semmi meglepő sincs, bármelyik nap mész, ugyanekkora a sor