helyi lakosság képviselői???? most itt ki tökre kell gondolni? azért átolvashatták volna ezt még1x
dehát átolvasták, az első draftban még bennszülöttek voltak!!!
Biztos nehéz pestről felfogni, de még Budapesten is van mondjuk belvárosi lokálpatrióta egyesület, stb. És működnek! Csak a Fidesz önkori választási törvénye kiszorította őket a képviselő-testületekből. Pedig eddig is egy-egy ilyen helyi képviselő szálkitotta az értelmes javaslatok felét kb egy 4 éves ciklusban, mert neki meg kell teperni az emberek bizalmáért, és nem a pártelit ülteti oda, szerintem faszjankoság belekötni a helyi civilekbe, csak azért, mert nincs országos médiájuk, így aki nem követi a saját településének ügyeit (pl budapestiek), fogalmuk sincs, hogy ilyen van.
Persze-persze, de itt senkinek sem volt semmi baja “a helyi civilekkel”, hanemhogy az LMP dönti majd el, hogy melyik “helyi civil” az, ami magát a lakóságot képviseli?
Mondjuk egy kevésezres helyen legyen ilyen a népdalkör, az önkéntes tűzoltók, a krumplifesztivál és traktor ügyességi verseny szervezői és a polgárőrség, mint helyi civilek. Közülük ugye a tűzzel játszóknak van jogilag is létező egyletük, hogy kaphassák a zsét. Mellettük létezik úgy 2-5 egyesület/alapítvány, amikről viszon a polgári lakóság nem is tud, viszont ezek intézik az önkormányzat pénzügyi vajákolásait, (vidám EU-s pályázatoknál például, ahol az önkormányzatok a helyi civilekkel fognak össze nemes célokért) tagjai a jegyző unokahúga, a volt és a jelenlegi polgármeseter előző felesége, és a települést üzemeltető kft főnöke, valamint az ő hátsó telekszomszédjaik. Mondjuk ha majd beszámolót is akar az LMP írni, akkor ők lesznek a nyerők, mert ilyen nevekkel lehet számolni, hogy Együtt Piszmegerezdért Egyesület, s.í.t. Nu ki válik illetékessé a nagy pláza engedélyeztetési processzusban? És bármelyikre is böksz röhögést visszafojtva: ki a tököm hatalmazta föl őtet, hogy a polgári lakóság nevében nagyhorderejű plázadöntéseket hozzon?
Nem tudom átment-e a közigazgatási eljárási törvény modósitása, amit a tarlós visszavont, de a mási két beterjesztő nem, emlékeim szerint igen. A régi közig törvény ugye azt mondta, hogy bizonyos döntéseket az érdekelt civil szervezetek megtámadhatnak. Pl itt reális ennek a potlása ezzel a törvényel.
Egyébként a pláza épités, de még szupermárket se nagyon jövedelemező egy 1-2 ezres településen. Jegyezük meg, Debrecenben se lesz az új, nagyon úgy néz ki, és Budapesten is sok haldolik.
Egyszerüen plázát épiteni egyrészt menő, díszberuházás, amit sokszor támogatással tesznek, mivel könyebb mint valódi kisválakozói infrastrukturát kiépiteni, másrészt kurvára senki nem figyel a következményeire, nem készülnek hatástanulmányok, márpedig ez nem önmagában lévő gazdasági létesitmény, illetve társadalmi hatásai is vannak.
Ez a javaslat, egyszerűen érdekegyeztetésre kötelezne, illetve azt probálja meg megoldani, hogy ne a tipikus egyszeri beruházási szempontok érvényesüljenek. Több nyugati országban van ilyen rendelet. A pláza se nem rossz se nem jó, az egy infrastruktúra, és ahogy nem mindehova kell sztráda, úgy nem mindehova kell pláza se. Márpedig ami nagyban az autóőályaépités volt a 90-es évek végén, az kicsiben a plázaépités. (luzkov Moszkvai polgármester, és (nemjuteszembeaneve) székesegyház sztorija megvan?) Ez a fejlödés szinonimája, pedig kurvára nem az. Ez egy tipikus álkapitalista dolog.
Bocs a helyesírásért, csak dolgozok, de nagyon fáradt vagyok, és így a tumblren igénytelen.
Jól értem, hogy azt mondod, a helyi választásokon vesztes civilekkel kéne egyeztetni, mert a pártok szabad választásokon kitúrták őket a képviselő testületekből?Nem az nyert, aki neked kedves, tehát vonjunk el jogkört az önkormányzattól, és adjuk direktbe annak, aki cukipofa?
Azért ezt gondold végig.
Az autópályaépítést lehet fikázni, de ha nem épültek volna meg, akkor meg azért menne a zokogás, hogy tönkreteszi a forgalom a magyar falut-várost, ráadásul ez igaz is lenne. Az pedig, hogy miért ott és úgy épült, ahogy anakronisztikus felvetés, mert már a Kádár-rendszerben is fontosabb volt, hogy az elvtársak kényelmesen lejussanak Balatonra (M7 89-es km szelvényig a párhuzamos 7-es út mellé), mint hogy az ország keleti és déli részét bekapcsolják a vérkeringésbe.
Node. Mi köze van az állami gyámsággal épülő autópályáknak a magánberuházásból épülőő plazákhoz? Komolyan elhiszed, hogy azért tesznek be néhány tízmilliárdot a befektetők egy-egy csarnokba, mert menő?
És ha igazad lesz, és ezek veszteségesek lesznek, akkor mi van? Nehogymá’ fölálítsuk a Nemzeti Profitvizsgáló Hatóságot, amely előre megtiltja a befektetést, ha szerinte nem lesz nyereséges.
Tudsz példát mondani “önmagában levő lévő gazdasági létesitmény”-re, amelynek NINCSENEK “társadalmi hatásai” (akármit is jelentsen ez)?
És mi a szent szar az a “valódi kisvállalkozói infrastruktúra” (de tényleg, mi az???) és mi a tosz indokolná, hogy az adófizetők ilyesmit dotáljanak?
Sokkal fegyelmezettebb gondolkodást szeretnék látni.
